Mikrokozmosz, a Mikro Csodák Múzeumában
Kiállitásom két részböl épül fel, az egyik Mikola Szjadrijsztij mikroművészetéhez közel álló miniatűrjeirnböl mutat be egy válogatást, a másik pedig zarándoklat impresszióimból. A miniatűr. központi helyét foglalja el a kiállítás cimét adó KernelArt - Mikrokozmosz című alkotásom.
Zarándoklat impessziók
Kiállított műveim egyik szegmense a zarándoklatok alatt született akvarell impressziók. Ezeket az impressziókat a zarándok emlék-magvakként raktározza el, feladatuk visszahozni az elmúlt pillanatot. De feladatuk az is, hogy kíváncsiságot ébresszenek a nézőben a templom csendje, kisugárzása iránt.
Miniatűrök
Mivel műterem hiján alkotóterem csak egy panellakás, annak érdekében, hogy alkotási vágyamat kielégítsem 2010-től érdeklődésem a miniatűr alkotások felé fordult. 2014-ben készítettem el első égetett zománc képeimet, amelyek vékony rézfóliára készültek és méretük nem haladta meg az 5,3,5 cm-t. Érdeklődésem a technika iránt arra ösztökélt, hogy kísérletezésbe fogjak: zománcoztam üvegre, kavicsra, kisméretű fakockákra, sőt napraforgómagra is. 2015-ben további miniatűr - immár nem zománc - alkotások is születtek.: Esztergom látképe galambtollra, Legyek ura illusztráció, Pi élete illusztráció sorozat napraforgómagra. Miniatűr alkotásaim felkeltették Szemethy Orsi festőművész érdeklődését, akinek tollából a Tekintet művészeti magazin 2015. február-márciusi számában "Under My Skin" címmel velem és apró alkotásaimmal foglalkozó cikk jelent meg.
Természetesen napjainkban is készülnek miniatűr alkotásaim. Az itt bemutatásra kerülő válogatás ízelítőt ad az említett időszak munkáiból.
2016-ban készült el a kiállítás címét adó KernelArt - Mikrokozmosz alkotásom. A KernelArt szóban a kernel szó két jelentéssel is bírhat, elsődlegesen, mint termés, másodlagosan, mint egy összefüggő rendszer magja. Alkotásomban a magokba festett emlékképek halmaza hivatott megjeleníteni az emberi személyiséget formáló elemeket: az ember belső mikrokozmoszát. Alkotásom a portrérajzolás alapjaira építkezik, de szakít az arckép festészet külsőségeket ábrázoló technikáival. A személyiség ábrázolás, a mikrokozmosz ábrázolással valósítható meg leghatékonyabban. Alkotásomban ötvözni igyekeztem az önarcképet a személyiségképpel. Az önarcképet a nézővel szemben álló portré-sziluett formájában festettem fel az alapra. Ezt a sziluett formát erősíti meg a magokban rejtőző képek kék színének határvonala is. Olyan ez az ábrázolás, mintha velem beszélgetne a szemlélő. Megtudhat rólam ezt-azt, de ahhoz, hogy személyiségemet megismerje értelmeznie kell az emlék-magvakban rejlő vizuális információkat, ellenkező esetben nem lát többet mint egy szép képmozaikot. Ezt a megismerést hivatott segíteni a magvakhoz kapcsolódó emlékek bemutatását szolgáló digitális képkeretben futó vetítés.
Galéria a kiállítás megnyitójáról